Kawarahiwa #2

Fandom:Avengers/AU

Címe: Kawarahiwa(Zöldike)
Szereplők: Anthony Stark, Loki Laufeyson

Páros: Frostiron (Loki x Tony)

Hossz: Egyperces (2/4)
Korhatár: megérdemli a 18-ast.
Figyelmeztetések: én írtam, fuss. Érthetetlen, én fussak.
Megjegyzések: nem jegyzem meg. Elfelejtem. Te is. Ő is. Őt is.




Markába gyűrte a takaró vastag anyagát, és pislogott egy sort, ahogy próbálta azonosítani a helyzetét. Anthony egyáltalán nem emlékezett rá, hogy hol van - vagy inkább arra, hogy mikor van azon a bizonyos hol-on.

Lassanként ráébred a helyszínre; és nem tette boldoggá, sem jobban informálttá. Egy dolog volt számára teljesen és tökéletesen ziher; már megint egyedül ébred abban a - most már - feleslegesen nagy franciaágyban, holott valami halványan derengett neki egy forró csók hideg emlékéről, amit a tegnapi cirkuszlátogatás után zsebelt be egy igazi szépségtől. De hogy ki volt az a csodálatos teremtés, nem tudott válaszolni magának. Nagyon furcsállta ezt a helyzetet, ugyanis megesküdött volna rá, hogy még csak a közelébe sem ment a bárpultnak, sem egy-egy magányosan kallódó boros, illetve whiskysüvegnek.

Megrázta a fejét, felült, és kidörzsölte az álmot gesztenyebarna szemeiből.
Ásított egy nagyot, miközben kinyújtózott. Teste jólesőn feszült meg, a felkelő nap lágy sugarai átölelték fedetlen mellkasát és karjait - bár a férfi inkább vágyott volna emberi ölelésre a meleg levegő helyett.

Legyintett egyet, csak úgy magának, aztán nagyot sóhajtva kimászott az ágy kellemes, barátságos univerzumából, hogy átadja magát a rengeteg üzleti tevékenységnek, melyeket javarészt a háta közepére sem kívánt volna. Fel kell vennie egy új titkárnőt - gondolta keserűen, ahogy a sarokban álló, öntudatra ébredt puhakupac és a saját civilizációt létrehozó mosatlan edények mellett is elsietett.

Egy zöld villanást kapott el éppen szeme sarkából, mikor kitárta az egyik ablakot. A párkányra egy kis ékszerszépségű madárka szállt, és vígan trillázott egy sort, bár Anthonyt nem ez fogta meg benne, hanem a színe. Valamire igazán emlékeztette, bár ideje nagy részében nem is igazából volt magánál annyira, hogy egy ilyen apróság felkeltse a figyelmét; máson járt az esze. Arra a szépséges idegenre gondolt folyamatosan, akitől egy valósnak képzelt csókot lopott tegnap, s ki akarta deríteni, valóban igazi volt-e, vagy sem. Egy ideig még nézte a csicsogó madárkát, majd közelebb lépett, és az elreppent, mintha sosem lett volna ott.

Tony csalódottan ejtette maga mellé addig magához húzva tartott kezét. Aztán határozott: elindul arra, amerre tegnap ment, s megkeresi leendő partnerét. Mert ágyba foga rángatni - bizonygatta magának, és Jarvisnak kiadva a napi feladatokat elindult.

***

Minden illat, kép, hang, ami útközben eljuthatott volna érzékszerveihez, elmaradtak. Citromot érzett, fűrészpor illatát, rengeteg fodrozódó hullámot látott zöld smaragdként tündökölve, s karcos hang töltötte be belső fülét, melyet ismert már valószínűleg, de nem tudott hová tenni.

Órákat bóklászott, de nem lelte sehol a cirkuszt, amiről utolsó emlékei szóltak. Kimerülten támasztotta hátát egy fának; inkább lelki értelemben fáradt el, hiszen annyira bízott, annyira remélt, mint már régóta egyszer sem. Arcát kezei mögé rejtette, és csalódottan felsóhajtott. A hirtelen leereszkedő ködfelhőt addig nem is vette észre, míg meghallva a láncok rozsdás nyöszörgését fel nem tekintett. Valami nem stimmelt. Nem látott béklyókat sehol sem, bár ez nem lepte meg túlságosan; az elmúlt fél percben a lehető legsűrűbb leplét vonta köré a természet.

- Anthony...

Felkapta a fejét nevének hallatára, mely tompán, visszhangozva szólította, csábította a sűrű köd belseje felé. Akaratlanul is elindult arrafelé, mígnem egy ujj érintését érezte a hátán. Sebesen fordult meg, és elkapta az idegen karját.


Szó szerint leverte a víz, mikor egy vigyorgó Loki nézett szembe vele. Az ijedt tekintet akkor váltott kérdőre, mikor Tony észrevette a félisten ruháját. Azaz annak majdnem teljes hiányát.
Egy legjobb esetben is csak miniszoknya méretűnek nevezhető kendő volt derekára kötve, alsó szegélyén arany csörgők voltak, halkan csilingeltek, és súlyuk miatt lent tartották a ruhadarabot. Karján és lábán is arany pántokat viselt, nyakán zöld ékkövekkel kirakott nyaklánc csillant meg az utcai lámpa halvány fényénél. Mezítláb állt, pedig a beton igazán hűvös volt még a bélelt bakancson keresztül is. Haja azzal a szokott hullámmal verdeste csupasz vállát, és a szeme... Valami eltűnt belőle. Az a kevély dac, ami fenyegetővé tette egykor. Most könnyed elegancia sugárzott belőlük, és végtelen szabadság.

- Örülök, hogy újra itt vagy. Már attól féltem, hogy te is elfelejtesz.

- Sosem tudnám elfelejteni, hogy majdnem leigáztad a Földet, és kihajítottál a saját ablakomon! És mégis miért félsz ettől?

- Nem emlékszel a tegnapi napra, Anthony? Tehát a minimumidő egy napnál kevesebb... - mormolta maga elé az asgardi férfi, és egy hirtelen mozdulattal elkapta Tony kezét, és húzni kezdte maga után. - Gyere, mutatok valamit! Utána biztos rémleni fog valami...! Legalábbis nagyon remélem.

- Mi? Várj! Hé! Most akkor mi van?! Mire kéne emlé... - Loki ujja az ajkaira simult, és huncutul csillogó jáde-szemek néztek bele az övéibe. Elhallgatott azonnal, amint az érintést megérezte, és csupáncsak a másik gyönyörű szemeit volt képes meglátni, felfogni. Még sosem tekintett ilyen tiszta óceán mélyére; mintha a világ leigázását tervező, megalomániás félisten eltűnt volna, hogy helyet adjon egy angyalnak. Nem mozdult, még akkor sem, mikor Loki óvatosan, körmével karcolva a bőrét elhúzta ujját, át a száján és állán, közben közelebb lépve simult hozzá teljes testével. Tony megállapította magában, hogy a férfi legalább egy arasszal magasabb. Kénytelen volt felnézni rá; nem akart elszakadni élénk tekintetétől. Szinte várta azt, ami jött; tudta, hogy Loki meg fogja csókolni, de nem hátrált el, nem viszolygott tőle. Egyenesen élvezte, és úgy üdvözölte, mint egy régi gesztust, melyre évek óta vár.

Aztán beugrott neki pár emlékkép, egy-két hang és ízfoszlány, bár semmivel sem tűnt többnek, mint egy délibáb-sejtés.

- Te voltál itt tegnap is. Nincs igazam? Téged kerestelek... De hogyan? Miért? Én... Nem értem - fakadt ki, miután levegőhöz jutott a lágy, ámde fojtó csók után.

- Valóban - vigyorodott el Loki, és az addig Tony vállán nyugtatott karjait a férfi nyaka köre fonta. - Táncolok ma is. Csak neked. Csak érted. Csak mert úgy akarom. Mert megtehetem, Anthony.

Suttogása maga volt a hanggá formált csábítás, a fizikaivá lényegült vágy, s Anthony nem értette mégannyira sem a dolgokat, mint előtte. Zavaros és idegesítő volt arra gondolni, hogy nem emlékszik, és közben mégis, nem akarja a félistent, és közben mégis. Mikor az asgardi ismét húzni kezdte maga után, úgy döntött, nem érdekli semmi más, és csak azért is megnézi azt a kizárólag részére tartott táncot.

Loki egészen egy kis viskóig vezette Tonyt – amit a milliárdos addig észre sem vett -, és belökte az ajtón, majd le az ágyra. Kis hezitálás után ölébe mászott, és teljes erejével lefogva karjait megcsókolta; a férfi bódító illata Stark orrába kúszott, vágykeltő ujjai pedig a nadrágja elejére.

- Anthony… Tudnál bennem bízni? Egy éjre nekem tudnád adni magad?

Tony már épp szólásra nyitotta száját, mikor a félisten ajkai rámartak azokra, és oly vad csókba vitték, amilyet még egyikük sem váltott életében. Éppen kezdett volna belemelegedni a milliomos, mikor Loki váratlanul és hirtelen elhúzódott tőle, és összezárt lábakkal, elfordított fejjel, és pirulva ült le az ágy szélén.

- Hé, most meg… Mi van veled?

- Tony… - lehelte halkan Loki, és egy hajtincsét ujja köré csavarta párszor, aztán körbepislogott párszor. Anthony egyáltalán nem értette, mi történhetett az előbb még rendkívül kihívó és kezdeményező férfi lendületével, csak abban volt biztos, hogy most már nem hajlandó visszavonulni.

- Loki, kérlek, ne most kezdj el eltávolodni tőlem… gyönyörű vagy – nyúlt keze után, és melléülve ölelte át meztelen vállát, hogy aztán birtokba vehesse vörössé szívott ajkait. Ám egy pillanatnyi érintés után Loki ismét elhúzódott, sőt inkább elugrott mellőle, Talpra állt, és megpördült tengelye körül, kétszer, háromszor, és gyöngyözően felkacagott, miközben smaragd-szemeit lehunyta. Karjait kitárta, és a ruhája alján lógó csengők kristályosan csendültek fel minden rezdülése nyomán.

- Ne higgy nekem, ha szendének tűnök! De köszönöm a bókot, mindenképp jólesett! – és azzal hirtelen leguggolt, maga köré fonva karjait. Innen állt fel, lassan, ringó mozdulatokkal, helyenként végigsimítva fedetlen mellkasán. Léptei és harangjai adták a zenét, teste a forróságot, s zölden csillogó szemei a fényt bűbájos táncához. Anthony képtelen volt elszakítani tekintetét erről a földön túli látványtól, és végül ő maga állt fel – egyszerre kétféleképp -, aztán Lokihoz lépve átkarolta vékony derekát, és mikor az hozzásimult, s nyakához dörzsölt arcát, egyszerűen leoldotta róla a puha kendőt. Érezte a vékonyabb férfi hosszú ujjait, amint a pólóján át simogatják felsőtestét, s ezt azonmód viszonozta is. Egymást ölelve borultak végig a kopott ágyneműn, és mikor már Starkot sem fedte egy ruhadarabja sem, az asgardi kezébe varázsolt egy üveg olajat. Kínzóan lassan csöpögtette az illatos folyadékot ujjaira, s Tony mellkasára, ahol a csíny istenének ügyes kezei lágyan dolgozták bele bőrébe. Minden mozdulata közben kínzás is volt; Anthony már alig bírt magával, holott tudta, itt most nem ő lesz az irányító fél – s mégis vágyott rá. Aztán az olaj beszívódott, ellazította izmait, és forró karok zárták forró testhez; vágy vetekedett vággyal, s halk sóhajok hangos mordulásokkal. A levegő majdhogynem élt körülöttük.

***

Később, Loki halkat sóhajtott, és végigkarcolta Anthony mellkasát, melyet most párnának használt, s melyben dobogó szívhez igazította sajátját – megtehette, hiszen hatalma volt rá. Tony kellemes bódultsággal eltelve simogatta az ében tincseket, és csak hallgatott, hosszan, és kellemesen. Most nem is vágyott másra, csak erre az egy röpke lét-töredékre; Lokit ölelve élni, és boldognak lenni. Álmos volt, s már-már az alvás szélén állt, mikor Loki megszólalt.

- Sajnálom, Tony.

- Nem fájt annyira. Igaz, még sosem voltam pasival… Azaz passzív nem, de… Igazán ügyes voltál. Csak téged éreztelek – mosolyodott el Stark, és hüvelykujjával megsimította az asgardi arcát is. Bőre puhaságát, úgy gondolta, sosem fogja elfelejteni.

- Nem azt. Ami köztünk történt, nem tudnám sajnálni. Csupán azt, hogy holnap nem fogsz emlékezni erre, vagy legalábbis rám nem… Igazából nem a bilincsek jelentik a legnagyobb gondot; könnyen kitörnék belőlük, de az, hogy elfelejtenek engem… A legkegyetlenebb büntetés volt Odintól. Ha el is mennék hozzád, reggel Fury-t hívnád, hogy meg akarlak gyilkolni álmodban. Nem az ő karjaiban akarok lenni, mint fogoly, hanem a tieidben, mint… - itt megrázta fejét, és keserű mosolyra húzta száját, így láthatóvá vált a pár apró, fehér heg – Mit jelentett ez neked, Anthony?

- Loki… - nem bírta tovább nyitva tartani szemeit, s úgy érezte, hiába fáradt, ennyire biztos nem. Megijedt; nem tudta, mi történik körülötte.

- Mit jelentek neked, drága Anthony…?

De nem felelhetett, nem is gondolkozhatott rajta: elméjét sűrű fehér köd lepte el, és elveszítette eszméletét.